Gájer Bálint felültet az érzelmi hullámvasútra

A bohókás hangvételtől a mély érzelmekig, a flörttől az udvarláson át a komoly szerelemig vezetnek Gájer Bálint második nagylemezének dalai. A Swing ’n Pop című albummal a személyisége és a zeneisége új színeit mutatja meg a magyar Michael Bublénak becézett énekes, aki fiatal kora ellenére idén már 25 éve áll a színpadon.

lemezborito

A swing zene egyik legismertebb hazai képviselője egyértelműen Gájer Bálint, aki a közelmúltban jelentette meg második nagylemezét. A Swing ’n Pop cím jelzi, hogy az énekes-dalszerző az eddiginél jobban kitágította a műfaji határait.

-A tőlem megszokott swing és latin dalok mellett az új lemezre kimondottan popos szerzemények is felkerültek. Az egyik A női nem című rádiós sláger, amihez videóklip is készült. A popzene eddig is része volt a repertoáromnak, de most nyomatékosítani szeretném, hogy a rám jellemző zenei világot a swing ’n pop fejezi ki a legjobban- mondta Gájer Bálint.

img_2370_ok

Az albumon 13 dal szerepel, amelyek közül tíz kifejezetten Bálint számára készült, és mindössze kettő a feldolgozás. Újdonság az is, hogy a dalok többnyire magyar nyelvűek. Az angol nyelvű That’s How It Goes és a Speed Bump már ismerősen cseng a közönségnek, hiszen mindkettő bejutott A Dal című műsor legjobbjai közé az Eurovíziós Dalfesztiválon. A Swing ’n Pop album, amely egy nemzetközi kiadó, a Universal Music Hungary kiadásában jelent meg,  nemcsak zeneileg, hanem témaválasztásában is új színeket mutat meg. A korábbinál sokkal több dal szól a szerelemről, és annak is ezerféle arcáról. A lemezen van bohókás, vidám, könnyed, táncolható bulizene a flörtöléshez, férfias véleménynyilvánítás a modernkori udvarlásról, mély, szenvedélyes szerelem és szakítás utáni búcsú.  A Swing ’n Pop egy érzelmi hullámvasút, amely valójában olyan, mint maga az élet. A lemez egyik dala emléket állít a legendás Táncdalfesztiválnak, amelyet 50 évvel ezelőtt rendeztek meg. A jóképű és mindig elegáns Szécsi Pál egyik legnagyobb slágerét, a Csak egy tánc volt című dalt Hámori János trombitás hangszerelte át Gájer Bálint stílusára. Az átirat méltón idézi fel a ragyogó tehetségű, tragikusan fiatalon elhunyt énekes alakját és a Tándalfesztivál emlékét.

 

A Swing ’n Pop lemezbemutató koncertjét 600 néző előtt óriási sikerrel a budapesti MOM Kulturális Központban tartotta meg Gájer Bálint. A népszerű művész az év végéig szinte megállás nélkül járja az országot, és a fellépéseken már néhány új szerzeményt is előad. Bálint januárban rövid pihenőt tart a menyasszonyával, az új évben pedig a tervek szerint számos vidéki helyszínen bemutatja a Swing ’n Pop dalaira épülő új koncertműsorát.

img_2040_ok

Gájer Bálint októberben lett 36 éves, de idén azt ünnepli, hogy már 25 éve áll a színpadon. A pályafutását 11 évesen dobosként kezdte a szülővárosában, Marcaliban. Tíz évig az ütőhangszerek bűvöletében élt, de időnként énekelt is, és egyre többen biztatták, hogy ebbe az irányba lépjen tovább. Bálint megfogadta a tanácsot, így 15 éve tért át az éneklésre, és 10 éve felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz ének-előadóművész–tanár szakára.

 

Gájer Bálint: A női nem (videóklip) https://www.youtube.com/watch?v=onRX3IlyFbc

 

Bővebben:

https://www.facebook.com/gajerbalinthivatalos/

http://gajerbalint.hu/