Feltöltődtem Bükfürdőn, de nem volt nehéz

Bükfürdőre kaptam egy kellemesnek ígérkező sajtóútra meghívást a napokban. Már a facebook-on záporoztak tőlem a fotók, így láthattátok, hogy remekül éreztem magamat. Most szavakba öntöm az élményeimet, mert szívesen ajánlom Nektek is ezt a várost, hogy feltöltődjetek kicsit.

elle

Nem először jártam Bükfürdőn. Talán tíz éve nyitotta meg kapuit a Greenfield Hotel Golf & Spa és elsőként próbálhattam ki az attrakciókat. A hotel már akkor is lenyűgözött, mert érezhető volt, hogy a legjobb/minőségi anyagokból építették fel, de a város kicsit csalódást okozott. Éttermet alig találtunk, ahol ehettünk és ahol végül is kikötöttünk, sem ájultunk el a gasztro élménytől. Német nyugdíjasokkal sramliztunk pár óra múlva, de nem igazán erre az élményre vágytunk a barátnőmmel.

4

De most megváltozott a véleményem erről a helyről. Érezhető a tudatosság turisztikai részről, ahogyan végiggondolták, mire van szüksége egy idelátogató családnak, ha nemcsak a messze földön híres gyógyvíz vonzotta őket Bükfürdőre. Az járt az eszemben, miközben golfoztam a hibátlan Greenfield Golf pályáján, sétáltam a Napsugár Játszóparkban, gyönyörködve a kacagó gyerekekben, sikítoztam a szálloda melletti kalandpark őrülten jó hintáján vagy lubickoltam a Caramell Prémium Resort medencéiben, hogy ide a családdal biztosan visszatérünk, mert minden adott egy 100%-osan tökéletes pihenésre!

2998328

A Bükfürdőn dolgozó turisztikai szakemberek a hétköznapokban megfáradt emberek testét lelkét szeretnék feltölteni, hiszen ha már a mobilunknak is van gyorstöltője, és a számítógépünket sem hagyjuk teljesen lemerülni, akkor hogyan létezhet, hogy sokszor pont a saját fogyatkozó energiakészletünkre nem figyelünk oda? Pedig testünknek és lelkünknek is egyaránt szüksége van arra, hogy időről időre jó, nemes és tápláló dolgokkal töltsük fel. Ne gondoljuk azt, hogy mindez úri luxus lenne! Ha szervezetünket folyamatosan karbantartjuk és ily módon a vitalitásunkat is csúcsra járatjuk, akkor testünk garantáltan meghálálja mindezt: nő a teljesítő- és koncentrálóképességünk, jobban bírjuk a stresszt és a mindennapok valamennyi területén eredményesebben teljesítünk. Ehhez pedig nem kell mást tennünk, mint rendszeresíteni az életünkben egy vitális dokkolót, amire „rácsatlakozva” mindig friss és éltető energiához juthatunk. Bükfürdő, egy kifogyhatatlan „humán töltőállomás” szlogent kapott, ami jól mutatja, hogy mire számíthat az idelátogató. Maximális feltöltődésre! Legyen szó az Alpokalja friss levegőjéről, az éltető gyógyvízről, prevenciós és rekreációs programokról, családi kalandokról vagy ínycsiklandozó étkekről, a természetes töltekezés megannyi módszeréből itt könnyűszerrel válogathatunk. Mi is kipróbáltunk mindent, így elmondhatom, hogy az ételek, italok, szállások és az egyéb szórakoztatási, pihentető attrakciók minden korosztály számára tökéletes felüdülést nyújtanak.

 

100 % gyógyerő – Fürdőzz, mint egy római!

Nem véletlen, hogy már az ókorban is nagy szeretettel hódoltak a fürdőzés rítusainak, hiszen a megtisztulás folyamata, vagy éppen az éltető forró vízben való ejtőzés élvezetes pillanatai képesek voltak feledtetni a fáradságos napokat, az erőt és olykor intrikát igénylő mindennapos készenlét megterhelő időszakait. Ma sincs ez másként, csak hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a gyógyvíznek és így a fürdőknek is milyen kitüntetett helye lehetne az életünkben. Bükfürdő egyik legnagyobb kincse pont a páratlan összetételű gyógyvíz, mely literenként több mint 15 000 mg ásványi anyagot tartalmaz. Elég csak megmártóznunk ebben a varázslatos kincsben és máris sejtszintig töltődhetünk.

CE875BC11F9E39C7CD32C70B43653617
100 % családi boldogság – Legyen mindenkinek öröm az együttlét!

Szülőként sokszor el sem tudjuk képzelni, hogy egy nyaralás úgyis szólhat a gyerekekről, hogy mi is feltöltődünk. Pedig egyszerű a megoldás! Olyan helyet kell választani, ahol mindenkire gondolnak: a lurkóktól egészen a nagyszülőkig. Ha ezt a szempontot vesszük alapul, akkor Bükfürdő egy igazi családi töltőállomás. Jó és rossz időben egyaránt kitűnő választás a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum. Itt a legkisebbeket Toboz Ottó vizes játszótere, egy jól felszerelt játszópark és gyermekfoglalkoztató szoba, míg a nagyobbakat élménycsúszda, hullámmedence és várhatóan a nyár derekától egy Cápa barlang – azaz egy izgalmas „tenger alatti vízi világ”, valamint számos animációs program várja. Három éves kor alatt a fürdőbe a belépés ingyenes.
Bükfürdőn számos további családi lehetőség rejt még. Ilyen az Európában is egyedülállónak számító Kristály Tornyot, amely egy látványos kristályszerkezetes, háromszintes, mászó- és kalandpálya. A szülők is nyugodtak lehetnek, mert szakképzett animátorok gondoskodnak a biztonságos mászókalandról, így a kicsiknek sem jelenthet akadályt a torony megmászása.
Az egész család számára felejthetetlen és mozgalmas élményeket kínál a Napsugár Játszópark, ahol a kisebbeket egy kétemeletes játszólabirintus, a nagyobbakat pedig egy négypályás trambulin és közel 300 négyzetméteren, négyszintes izgalmas elemekkel kombinált labirintus rendszer csábítja emlékezetes kalandokra. Ezen kívül, állítható ülőtávolságú gokartok, futóbiciklik, triciklik is várják az örökmozgó apróságokat. A játszópark egyik különlegessége a Spin Frizz henger, melyben a csúszdázás végtelen élménye tapasztalható meg, magas fordulatszám mellett. A szülőkre is gondolva az óriási fedett csarnokban helyet kapott két fallabdapálya, két, UV fényben világító bowlingpálya és egy modern gépekkel felszerelt fitneszterem is.

kristaly-torony-32379-vu3g3R2rk4-l
100 % mozgás – Légy aktív és mozgékony!

Ahhoz, hogy szervezetünk 100 százalékon üzemeljen, fontos, hogy izmaink, ízületeink is kellően rugalmasak, edzettek legyenek. Amikor pihenni megyünk, hajlamosak vagyunk a testmozgásról megfeledkezni, azonban Bükfürdőn erre nincsen lehetőség: lépten, nyomon utunkba akad egy edzőpálya vagy szabadtéri fitnesz park, ahol átmozgathatjuk magunkat. A bükfürdői Sportpark tökéletes helyszín ahhoz, hogy kiélvezzük a mozgás minden lehetőségét: a nyári hónapokban tartanak itt sorversenyeket, labdajátékokat. Az aktív mozgásfejlesztő játékok mellett, homokozó, bölcsőhinta, mászófal és egyéb élményelemek várják a gyerkőcöket, azonban a szülők sem maradnak mozgásprogram nélkül: a felnőtt játszótér fitnesz gépein átmozgathatják izmaikat, ami egy kellemes fürdőzés mellett növelheti vitalitásunkat is.
A fürdővárosban a saját testsúllyal történő edzésformának is teret biztosítanak, a büki Kondipark speciális eszközein mindenki szabadon megpróbálkozhat ezzel a sporttal
Ha egy kis sétára vágyunk, a Kneipp® és Nordic Walking Park lesz a mi helyünk, amelynek száraz, mezítlábas taposópályája, 510 méteren keresztül különféle borítással tekereg a természet lágy ölén, szabadtéri jógaparkkal, illatos gyógynövénykerttel és növénylabirintussal kiegészítve. Itt a séta mellett a relaxációra, a meditációra is lehetőség nyílik, hiszen az Organikus Pihenőpont függő hintáiban elcsendesedve nyugalmas béke, vagy az itt élő mókuscsaládok látványa terelheti el stresszes gondolatainkat. A Nordic Walking többszörösen is pozitívan hat szervezetünkre, hisz javítja a test oxigén ellátását, oldja az izomfeszültséget, aktiválja a vérkeringést és növeli stressztűrő képességünket is. Bükfürdőn két minősített útvonalon is „egészségesre” sétálhatjuk magunkat, A Termál és a Napsugár kör három, illetve hét kilóméteres szakasza a gyógyhely és a kisváros madárcsicsergéstől hangos pontjain halad keresztül.
Ha különleges sportprogramra vágyunk, akkor látogassunk el a Greenfield Golf festői pályájára. Európa egyik legszebb, több mint száz hektáron elterülő, 18 lyukú championship golfpályája a tapasztaltabb játékosok mellett a kezdőket is szívesen fogadja, az első lépések elsajátításához pedig segítséget nyújt a golfpálya két hivatásos golfedzője és egy tökéletesen felszerelt gyakorlócentrum.
De nem maradnak felszerelés nélkül a kerékpározás szerelmesei sem: a fürdőváros két pontján kerékpárkölcsönző található, ahol a hagyományos biciklik mellett a tandemet és a pedelec kerékpárt is kipróbálhatjuk. Végül egy igazán különleges sportlehetőséget is ajánlunk: a város folyója, a Répce tálcán kínálja a vadvízi horgászati alkalmakat, valamint egy tágas halban gazdag horgásztó is rendelkezésre áll. A Répce menti növény- és állatvilággal a város szívében, egy látványos és interaktív tanösvényen ismerkedhetnek meg a látogatók.

100 % kulináris élvezet – Ízleld meg Bükfürdőt!

Nem lenne tökéletes a testi-lelki töltődésünk, ha kimaradnának a kulináris élmények. Az ínycsiklandó, helyi specialitások megízlelése kihagyhatatlan program akkor, amikor százszázalékos feltöltődésről beszélünk. Bükfürdő és környéke házias ízeket, a térség hagyományaira építkező konyhát ajánl, melyet a város több mint 20 különböző stílusú, gazdag kínálattal rendelkező vendéglátóhelyén próbálhatunk ki. Akár étteremben, akár szállodában kívánjuk elkölteni ebédünket, vacsoránkat, különleges finomságok és helyi specialitások közül válogathatunk. Az egészséges táplálkozás alapja a jó minőségű alapanyagok megléte. Bükfürdőn biztosak lehetünk abban, hogy a kínálatba csak magas minőségű, ízletes alapanyagok kerülnek, hiszen a vendéglátók egyaránt elkötelezték magukat a helyi termelők mellett.
Ha beleszerettünk a helyi ízekbe és szeretnénk hazavinni magunkkal, akkor a Bükfürdői Termelői Piac a legjobb hely, ahol a „Bükfürdői Esszencia” márkanévvel jelzett termékeket közvetlenül a termelőktől vásárolhatjuk meg. Tavasztól őszig, péntek délutánonként helyi- és környékbeli mézek, házi készítésű lekvárok, sajtok, húskészítményeket, savanyúságok, valamint termelői borok közül válogathatunk. Az itt fellelhető portékák kizárólag hagyományos eljárással, helyben készülnek és magukban hordozzák a fürdőváros és szűkebb környezetének ízét, zamatát.

sarvar2
100% Kultúrwellness – Fesztiválozz!

Bükfürdőn kényesen ügyelnek arra, hogy a vendégek nagy kanállal meríthessenek a szellemi „táplálékból” is. A Szent György napjától egészen Szent Mihály napjáig tartó KultúrWellness programsorozat igazi kuriózum azoknak, akik a pihenést szeretik összekötni minőségi kulturális programokkal. A néphagyományokat ápoló Asszonyfarsang és az Arató Ünnep mellett idén, 2017. július 19 és 23. között 12. alkalommal rendezik meg a Gyógy- Bor Napok Büki Gasztrofesztivált, amit már most érdemes beírni a naptárunkba. A hagyományőrzésen túl fontos szerepet kap a magyar zene, tánc, bor és gasztronómiai kultúra is. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján állíthatjuk, hogy a térségben nincsen párja ennek az ingyenes zenei és gasztronómiai fesztiválnak, ahol nem kisebb fellépők adják át egymásnak a színpadot, mint az Anima Sound System, a Wellhello, az Intim Torna Illegál, Ocho Macho és még sokan mások.

118medence3
100% kényelem – szállások minden igényre!

Kinek a luxus-, kinek az otthonosság, kinek pedig a családi szobák/apartmanok a legvonzóbbak, amikor szállást választanak. Bükfürdőn szinte valamennyi szállás típus megtalálható, amelyek még a legkülönlegesebb igényeket is kiszolgálják. A három- és négycsillagos szállodák közül különféle szempontok szerint válogathatunk. Ha elsődleges szempont, hogy közvetlen összeköttetésben legyünk a fürdővel, akkor érdemes a Hunguest Hotel Répcében (3*), vagy a Répce Goldban (4*) megszállni. A bükfürdői Danubius Health Spa Resort (4*) szálloda a családosoknak kedvez, hiszen az all inclusive ellátás, vagy a baba barát szolgáltatások kényelmessé teszik az ott tartózkodást. A sport, és kiváltképp a golf szerelmeseinek a Greenfield Hotel Golf & Spa-t (4*) ajánlhatjuk, de nem fognak azok sem csalódni, akik a Caramell Prémium Resort-ban (4*) szállnak meg, hiszen a hotelhez kapcsolódó Kristály Torony mellett a vendégek idén már birtokba vehetik a resort új wellness részlegét és kibővített szolgáltatásait is, amelyek még nagyobb kényelmet és kikapcsolódást biztosítanak. A Hotel Piroska (4*) is beállt a minősített családbarát szálláshelyek sorába, így garantált, hogy a család legkisebb tagjai is jól fogják magukat érezni a szállodában. Az otthon kényelmét és szállodai szolgáltatásokat ötvöző Apartman Hotel (3*) több, mint 35 éve kínál minden generáció számára élménnyel teli pihenést. A fürdővárosban számos kényelmes és minőségi nyaralóház, apartman közül is választhatunk, így az sem akadály, ha nagyobb baráti társasággal érkezünk.

további információ: www.visitbuk.hu