Cicinapló 01 Az elhatározás

Kedves barátnőm bízta rám a naplóját, melyet akkor írt, amikor hosszas vívódás után rászánta magát egy mellnagyobbító műtétre. Legféltettebb gondolatai sok tanulsággal szolgálnak mindannyiunknak. A napló hosszúsága miatt részletekben közöljük hétről hétre.

Cicinapló 1. rész

Azért írok naplót, hogy kiírjam magamból végre a cicimmel kapcsolatos több ezer gondolatom és ha valakinek ezzel tudok segíteni, akkor ez nem is volt rossz ötlet…

Kislány koromban még vártam a csodát, hogy majd nekem is megnőnek a melleim és szép formásak lesznek, mint a Barbie babámnak, barátnőimnek, osztálytársaimnak, de húszéves koromra rá kellett jönnöm, hogy a természet nekem nem osztott jó kártyát cici téren és a Barbie babám alakja nem tükrözi az igazi női alakot, sőt…  Azért küzdöttem a nőiességért.  Középiskolás koromban például,  két melltartót vettem fel egyszerre, hogy megfelelő méretű domborulatokkal bírjak. Nálam nem sok lány lehet hálásabb annak a kedves, okos embernek, aki feltalálta a push up melltartót. Nagy szolgálatot tett az emberiségnek! Beszereztem egy tucattal. A kis cicik miatti komplexusom magamon való poénkodással  próbáltam kezelni, nem nagy sikerrel. Ilyenkor még inkább magamra vontam a társaság figyelmét, bár éppen ezt akartam elkerülni. Nem a legütősebb poén, ha azt mondja az ember lánya a gyanútlan barátainak fennhangon, pohárköszöntő gyanánt, hogy „ha kisebb lenne a hasam, mint  a mellem, akkor nem kellene diétáznom. A legjobb barátaim és a szüleim jól tudták, hogy nem vagyok kibékülve testi adottságaimmal,  de azt szerették volna, ha elfogadom magam, ehhez minden dicsérő, pozitív gondolatot megkaptam, mégsem segített, hogy megnyugodjak.

cicinapló

Valahol azért szerettem is a cicimet, mert tudtam, hogy szépek és formásak. És ha éppen bátor napom volt, akkor megtehettem, hogy nem vettem fel melltartót, vagy monokiniztem a strandon, persze távoli országokban. De a szívem mélyén mindig nagyobb mellekre, nőies külsőre vágytam. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok híve a mű dolgoknak, de igen is eljátszottam a gondolattal, hogy kés alá fekszem, mert már csak ez segíthet, hogy megnyugodjon a lelkem. Évekig olvasgattam, gyűjtöttem az információt a témával kapcsolatban, de soha nem volt elég bátorságom, hogy a tettek mezejére lépjek. Féltem, hogy a műtét után már nem leszek önmagam, hiába akarok nagyobb melleket, az nem én leszek már. Ahogy anya mondja, ha hozzányúlnak a testemhez, elveszíti a természetességét.

 Mindig benne volt a levegőben nálam ez a mellműtét kérdés, csak vívódtam, hogy mi van ha így szebb, mi van, ha így jobb, mi van ha úgy nem fogom magam szeretni, mi van ha a párom nem fog úgy szeretni.. sok „mi van ha”gondolat, amit a műtét óta már teljesen máshogy látok.  2012ben életforma váltáson mentem keresztül és átalakult a testem.  Nőiesedtem, átalakult az alakom, de a mellem fogyott, és a felső részéből mintha „elszivárgott” volna az „anyag” ..

Több barátnőm is volt már konzultációkon, és utána nem műtették meg magukat, így úgy gondoltam, hogy nincs veszteni valóm, elmegyek én is. Elkezdtem utána olvasni a neten… és végül egy jó barátnőm ajánlásával megkerestem ezt a dokit, és kikötöttem nála.

2012. október 9-én felkerestem a klinikát. Szeptember végén megnéztem a weboldalukat, ahol volt egy „konzultációra bejelentkezés” gondoltam kitöltöm(csak a nevemet és koromat kellett megadni, meg hogy milyen plasztikát szeretnék), de úgy is sokára keresnek majd fel, vagy vissza se jeleznek( másik oldalon volt már ilyen) de a legmeglepőbb az volt, hogy két nap múlva egy nagyon kedves hangú nő hívott, hogy mikor tudnék menni konzultációra. Egyeztettünk egy időpontot, és miután letettük a telefont, már az új cicimre gondolva repkedtem a boldogságtól. Izgatottan vártam a konzultáció időpontját, pedig ez csak egy konzultáció volt.