Programozd át bőröd jövőjét és élvezd a fiatalságot!

Az ARTISTRYTM YOUTH XTEND az Amway új bőrápolási termékkollekciója, amelynek célja, hogy fiatalosabbá tegye a bőr megjelenését. Korszerű összetevői serkentik a bőr saját fehérjéinek termelődését, ezáltal hozzájárulnak a vonalak és ráncok csökkentéséhez, valamint védelmet nyújtanak a környezeti hatásokkal szemben. A modern nőkre a munkában és a magánéletben is számos feladat hárul, miközben mindannyian szeretnék megőrizni a szépségüket. Az aktív életmódra utaló első vonalak és ráncok általában a 20-as évek közepe és a 40-es évek között jelennek meg a nők arcán.  Ugyanakkor az aktív életvitel nem feltétlenül kell, hogy ráncokat eredményezzen: „A nők mostantól átvehetik az irányítást a bőrük öregedése felett – már jóval az első jelek megjelenése előtt” – mondta Chris Masotti, az Amway Research Institute bőrápolási termékfejlesztésért felelős csoportvezetője. A bőrgyógyászatilag tesztelt ARTISTRY YOUTH XTEND öregedésgátló termékcsalád a nők független és kortalan szépség iránti vágyát testesíti meg.

A megújult megjelenésű márka új arca az ausztrál Teresa Palmer színésznő, akivel az Artistry hároméves együttműködési megállapodást írt alá. A ragyogó filmsztár nemrégiben főszerepet kapott az „Eleven testek” című romantikus zombi vígjátékban, valamint a „Love and Honour” című romantikus filmdrámában. Az amerikai mozikban idén júniusban megjelenő „Wish You Where Here” című filmben a Joel Edgerton oldalán megformált karakterét elsöprő siker kísérte. „Nagy örömömre szolgál, hogy az ARTISTRY márkával dolgozhatok, amely kitűnő termékeivel nap mint nap hozzájárul ahhoz, hogy jól nézzünk ki, és remekül érezzük magunkat.” – mondta Teresa Palmer.

ARTISTRY YOUTH XTEND_Teresa Palmer_1_low res

Átprogramozza, helyreállítja és megvédi a bőrt

A fiatalos megjelenésű bőr titka a szirtuin és a kollagén nevű fehérjék termelődésében rejlik. Ezt a tényt az Amway Research Institute kutatóintézet bőrgyógyászaiból és tudósaiból álló nemzetközi csapata is igazolta. A „fiatalságért felelős fehérjék” természetes termelődése a kor előrehaladtával csökken. Ennek eredményeként a bőr elveszíti nedvességtartalmát és rugalmasságát, így hajlamosabb lesz a ráncosodásra. Az Amway által kifejlesztett ARTISTRY YOUTH XTEND lelassítja ezt a folyamatot: „Egy olyan bőrápolási terméksorozatot alkottunk, amely elősegíti a bőr biológiai órájának átprogramozását, és késlelteti a természetes öregedési folyamatának jeleit” – mondta Masotti. „Az ARTISTRY YOUTH XTEND célja, hogy helyreállítsa a bőr öregedésének jeleit, például a finom vonalakat és ráncokat, valamint megóvja a bőrt a káros környezeti hatásoktól.”

 ARTISTRY YOUTH XTEND_Power System

A bőr átprogramozása: Az ARTISTRY YOUTH XTEND bőrápolási kollekció alapját a LifeSirt névre keresztelt aktív hatóanyag-összetétel jelenti, amely egy mediterrán gyógynövényből készült kivonat. Ez a növényi kivonat serkenti a bőr saját szirtuin-termelését. A szirtuin nevű fehérje újraaktiválja a bőr természetes és fiatalos szépségét.

Védelem és helyreállítás: A Micro X-6 peptid hozzájárulhat a fiatalos bőrre jellemző rugalmasság eléréséhez. Ez a hat aminosavból álló, aktív összetevő serkenti a kollagén fehérje termelődését. Az értékes növényi kivonatokat, például zöld acerola cseresznyét, az afrikai majomkenyérfa gyümölcsét és a feketeribizlit tartalmazó hatóanyag táplálja a bőrt, hidratál és védelmet nyújt a káros szabad gyökökkel szemben.  A hatásos összetevők hozzájárulhatnak a finom vonalak és ráncok csökkentéséhez, valamint elősegíthetik a bőr ragyogó megjelenését.

Laboratóriumi tesztek szerint az ARTISTRY YOUTH XTEND akár 280 százalékkal fokozza ezeknek a „fiatalságért felelős fehérjének” a termelődését. Az eredmény: A finom vonalak és a ráncok már egy heti használat után láthatóan csökkennek. A bőr hosszabb ideig egészséges marad.