5 DOLOG, AMIT MINDENKÉPPEN ÉRDEMES TUDNOD AZ ILLATOKRÓL

Az illatok életünk minden területén jelen vannak, és nagymértékben befolyásolják a mindennapjainkat.  Ha tisztában vagyunk az illatok jelentőségével és hatásával, akkor képesek vagyunk kihasználni a bennük rejlő lehetőségeket is.  Dr. Almási Kittivel, az ország egyik legismertebb klinikai szakpszichológusával beszélgettünk az illatok szerepéről a hétköznapokban.

love7

1. Párválasztás

Nem is gondolnánk, hogy az illatoknak milyen rendkívül nagy szerepe van a párválasztásban. Ez főként nem egy tudatos folyamat eredménye, hanem többek között a másik illata alapján döntjük el, hogy valaki szimpatikus lesz-e számunkra vagy sem.  Az állatok viselkedésén figyelték meg először a kutatók, hogy túlnyomóan azokat választják párjuknak, akinek az eltérő genetikájából fakadóan legtávolabb áll tőlünk az illata, ezáltal csökkenthető az esélye, hogy bizonyos betegségeket továbbörökítődjenek. Sőt, talán sokak számára meghökkentő, de nemcsak szexuális téren van jelentősége az illatoknak, de a barátaink megválasztásában, valamint ismerőseinkkel és kollégáinkkal kialakított kapcsolatok minőségében is szerepet játszanak.

2. Vonzó illatok

Számtalan esetben az illat is oka, hogy külsőleg rendkívül vonzó férfiak és nők nem találnak párt maguknak. Fontos tudni, hogy a táplálkozás, a tisztálkodó-, és tisztítószerek is jelentősen befolyásolják az illatunkat.  Ha kicsit változtatnunk a szokásainkon, és odafigyelünk például, hogy mit eszünk, máris óriási változást idézhetünk elő az életünkben. A fehérjék fogyasztása a meghatározó a természetes illatunk szempontjából. Erős, intenzív szagú ételek esetén pedig elkerülhetetlen, hogy a bőrünk kipárolgása ne váljon az ételre jellemzően  jellegzetessé, vagy akár kellemetlenné.

3. Az ápoltság

Dr. Almási Kitti azt is elárulta, hogy a kellemes, frissen mosott illatú ruhát viselő személy tudat alatt sokkal összeszedettebb, ápoltabb és tisztább benyomást kelt bennünk, mint mások. Az ápoltság pedig minden más szempontnál, még a szépségnél is fontosabb. Így érdemes odafigyelnünk, hogy milyen illatú ruhát viselünk, hiszen az első benyomást csak egyszer tehetünk.

4. Relaxáció

A relaxációban, kikapcsolódásban ugyan a zene az egyik legelterjedtebb eszköz, de nem feltétlen az egyetlen lehetséges módszer. Gondoljunk csak arra, hogy egy-egy illat milyen intenzíven képes felidézni az emlékeinket. Érdemes tudni, hogy az illatos ágynemű elősegíti, hogy mélyebben aludjunk, hiszen a tisztaság érzése kerít bennünket hatalmába, ami biztonság-érzetet kelt. Ez pedig bizonyítottan elősegíti, hogy nyugalmi állapotba kerüljünk, elernyedjünk és teljesen kikapcsoljuk készenléti állapotunkat. Az új parfüm mikro kapszulás technológiának és a kettős PMC technológiának köszönhetően a Lenorral mosott ágyneműd mostantól garantáltan egy hétig megtartja friss illatát.

5. Érzelmek

Az illatokra pénztárcánk szempontjából is érdemes tudatosan odafigyelnünk, például advent időszak alatt az üzletekben, ha narancs, szegfűszeg illata járja be a helyiséget, hajlamosak vagyunk többet költeni és még több ajándékot vásárolni szeretteinknek, mert a jellegzetes, ünnepre jellemző illatok felerősítik az azzal kapcsolatos érzelmeket, például az ajándékozás örömét.