Gianni elhozta a dolce vitat Budapestre

Évekkel ezelőtt egy vicces Friderikusz műsorban láttam először a jópofa olasz srácot, aki már akkor kitűnt a többiek közül élet szeretetével és vagány beszólásaival. Nem is csodálkoztam, sőt örültem, hogy egyre többet szerepel a médiában. A mindig jókedvű, dolce vita életérzést autentikusan képviselő Gianni igazi Hungarikummá vált az évek során.

gianni

„Nincs sok szertartás az életemben, de a konyha, az asztal és az étkezés azok” – vallja Gianni Annoni, aki közel 15 éve étteremtulajdonosként is mindent megtesz azért, hogy hitvallását megismertesse a budapesti közönséggel is. A Kossuth Kiadó gondozásában néhány napja jelent meg az Olaszul l’enni jó című kötet, amelyben Gianni arra vállalkozott, elmeséli azt a hosszú és rögös utat, amely egy olasz kisvárosból Budapest belvárosába, egy sikeres és jól működő étteremhez vezetett, miközben beavat minket egy étterem működésének rejtelmeibe is. Alapanyagbeszerzés, kihívások egy konyhán és az étlapváltás nehézségei. A Pomo D’Oro fogalom az olasz gasztronómiát kedvelők körében, így minden bizonnyal sokan lesznek kíváncsiak az autentikus receptekkel kiegészített, gyönyörű fotókkal illusztrált kiadványra.

olaszul-l-enni-jo_borito_16-10-10_preview

„Vallom, hogy az étkezés legfontosabb szerepe és feladata manapság, a 21. században újra ugyanaz, mint ami évszázadokkal ezelőtt volt, csak éppen valahogy elfelejtettük. Nevezetesen, hogy összehozzon minket, embereket, hogy összehozza, egy asztalhoz ültesse újra a családokat, barátokat. Vallom, hogy az étkezés, az étel elkészítése szentség, tiszta megnyilvánulása a szeretetnek, a szívvel-lélekkel történő adni akarásnak. Ebben a túldigitalizált és információs zajzuhatagtól hangos világban az étkezés a megnyugvás, a lelassulás, az összetartó erő szerepét is betölti. Az asztalnál újra értelmet nyer az idő és az egymásra figyelés fontossága” – írja a könyv bevezetőjében Gianni, aki nem titkolja, hogy életében és munkájában a család és a gyermekkorban szerzett élmények és tapasztalatok máig meghatározó szerepet játszanak. Az étkezésre és a konyhára szertartásként tekint, melynek fő célja, hogy összekapcsolja az embereket. „Gyerekként sokszor kaptam kamu kávét a nagymamámtól, hogy én is velük ülhessek az asztalnál délutánonként. Így vezetett be az étkezés és a családi együttlét legfontosabb rituáléiba.”

Ösztöndíjasként érkezett Budapestre, élvezettel fedezte fel a város életét és ételeit, dolgozott vendéglátósként, majd néhány évvel később az Olaszországból hozott tudással, tradíciókkal felvértezve vágott bele a Pomo D’Oro nevű kalandba. Bár már akkor is jól beszélte a nyelvünket, az ételein keresztül teremtett kapcsolatot az emberekkel. „A kommunikációban az elhangzó szó legfeljebb 15 %-ot nyom a latba, minden más a metakommunikáción múlik. Talán ezért is könnyebb az ételeken keresztül közeledni egymáshoz.”

Az út természetesen számos akadályt és nehézséget is tartogatott, ezekről is olvashatunk a könyvben. A Pomo D`Oro Magyarországon elsőként kapta meg az Olasz Szakács Szövetség védnöki táblákat, majd az Olasz Konyhaművészeti Akadémia ajánlását, melyeket több elismerés is követett. Mindez nem jöhetett volna létre a kitartó és évek alatt jól összekovácsolódott csapat tagjai nélkül. A könyvben nagyon fontos hangsúlyt kap az, hogyan tudják erősíteni egymást egy étterem dolgozói, mitől működik a Pomo D’Oro személyzete, milyen nehézségekkel kell szembenézniük nap mint nap. Az ő történeteik és a Giannival való közös munka tapasztalatai is gazdagítják ezt az egyszerre olvasmányos és látványos könyvet. A szerző ötletekből kifogyhatatlan, tele van tervvel.

enterior

A könyv tehát nem csupán egy gasztronómiai utazás, hiszen a Pomo D’Oro beszámolóin és gondolatain keresztül elénk tárul az olasz életérzés, bepillantást nyerünk az olasz kultúrába és egy étterem csapatának mindennapjaiba, de természetesen megismerhetjük Rosario Simeoli séf néhány csodás receptjét is. Gianni közvetlen stílusa pedig a sorok között is mindenkit magával ragad, személyes története pedig inspiráló és példamutató lehet mindazoknak, akik hozzá hasonlóan mernek kockáztatni és bátran belevágni valami új dologba is.

A GoodFood Világkonyha ajánlásával.

IDÉZETEK GIANNITÓL ÉS A KÖNYVBŐL

„Ne feledd, valahányszor jól vagy rosszul csinálsz valamit, a családod neve is a tét.” – Gianni édesanyja

„A kommunikációban az elhangzó szó legfeljebb 15 %-ot nyom a latba, minden más a metakommunikáción múlik. Talán ezért is könnyebb az ételeken keresztül közeledni egymáshoz.” – Gianni

„Gyerekként sokszor kaptam kamu kávét a nagymamámtól, hogy én is velük ülhessek az asztalnál délutánonként. Így vezetett be az étkezés és a családi együttlét legfontosabb rituáléiba.” – Gianni

„A vendéglátás fordított életritmust követel: mi akkor dolgozunk, amikor mások pihennek és akkor pihenünk, amikor mások dolgoznak. Ez abnormális.” – Gianni

„Az első nagyobb beruházásom az étterem kapcsán egy kamion volt. Azzal tudtam behozni az alapanyagokat, amik akkor még nem voltak elérhetően Magyarországon.” – Gianni

„18 évesen ötlött fel bennem először, hogy egy bárt szeretnék nyitni. Apám, aki igazán vallásos ember, erre csak annyit mondott, hogy nappal élünk, nem éjjel. A maga módján így próbált meg távoltartani ettől az életformától.” – Gianni

„A szülői házban a tűznek reggeltől estig égnie kellett a konyhában. Ez volt az élet csalhatatlan jele.” – Gianni

„A szenvedély nagyon erős mozgatórugó bennem. Az első dolog, amire megtanítottak a szüleim, hogy képes legyek másoknak adni.” – Gianni

„Anyám mindig úgy rendelt húst a hentestől, hogy egy fél állatot vett meg, amit aztán otthon bontottunk szét és tettünk el a hűtőbe, mert így volt olcsóbb.” – Gianni

„A szüleim mindig odafigyeltek arra, hogy megtanuljam és tudjam, mit jelent a munka és milyen értéke van. A munka tesz emberré minket. Otthonról azt kaptam útravalóul, hogy lehetek én bankár, utcaseprő vagy éppen egy menedzser, de mindig figyeljek oda az ápoltságra és a méltóságra. Erős tanítás volt ez nekem arra, hogy legyek mindig férfias és egyenes.” – Gianni

 

langa-a-tanyerban

„Ha nem tanítjuk meg a gyerekeket enni és kóstolni, akkor el fogják veszíteni a gasztronómiai identitásukat és az nagyon nagy hiba.” – Gianni

„A Pomo D’oro indulásának minden momentumát imádtam. 30 éves voltam, eladtam a kocsimat, hitelt vettem fel, reggel 7-től éjjel 2-ig dolgoztam, de ezek egyikét sem éreztem egyáltalán tehernek. Végre azzal foglalkozhattam, amit már 6-8 évesen elkezdtem tanulni.” – Gianni

 

„Az étterem és a benne dolgozók együtt egy kicsit olyanok, mint a fa: az évek során vastagszik, erősödik a törzse és mindig hoz új hajtásokat, ágakat. Egy hely legnagyobb rákfenéje, ha képtelen megújulni, megfiatalodni, ha mentálisan elfárad a személyzet.” – Gianni.

„Bármilyen új vállalkozásba is kezdek, nekem nagyon fontos, hogy azt megszenteltessem. A lelkemnek szüksége van arra, hogy az a hely meg legyen áldva és közösen imádkozzunk a sikeréért. A falak ugyanis akkor kezdenek el élni, amikor életet lehelsz beléjük. Ez szellemi és lelki feladat is egyben.” – Gianni

„Ha az étterem egy test, akkor benne a konyha a szív egyik fele, a másik pedig a tulajdonos vagy a vezető.” – Gianni

„Szerintem sokan nem tudják, hogy egy akkora étteremben, mint amilyen a Pomo D’oro 8-10 ételt lecserélni az étlapon az legalább 2 hónapnyi előkészület és munka. Ennyi idő kell ahhoz, hogy az alapanyag és mindaz, ami tudásban, előkészítésben, elkészítésben hozzá kötődik, átmenjen a rendszeren, megismerje mint a 106 alkalmazottunk. Mert az megkerülhetetlen.” – Gianni

„Szakácsnak és séfnek lenni kurva kemény munka. Azért nem vagyok az, mert akkor gyakorlatilag a konyhában kellene élnem. Pedig nagyon szeretem, sokszor kikapcsol, ha besegíthetek, nekem az olyan, mintha relaxálnék.” – Gianni

„Aki vendéglátásra adná a fejét, jobb, ha felkészül rá, hogy ebben a műfajban nincs megállás, egy étterem sosem alszik. Ha nem a szakácsok és a személyzet dolgozik benne, akkor a takarítókon vagy a melósokon van a sor, hogy megszépítsék, ráncba szedjék.” – Gianni