Az Aranyanyu Díjról beszélgettünk szept11

Címkék

Hasonló cikkek

Oszd meg

Az Aranyanyu Díjról beszélgettünk

A Terézanyu írójával, Rácz Zsuzsával, a Richter Aranyanyu – Díj egyik alapítójával beszélgettünk.

– Kezdettől fogva hangsúlyozzátok, hogy a díj célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. Most hogy látod, ez a kezdeményezés milyen mértékben tud ehhez hozzájárulni?

rácz zsuzsa

A tavalyi egyik fődíjasunk mesélte, hogy néhány nap alatt több száz üzenetet kapott a facebook-on, olyan emberektől, akikkel valaha egy suliba járt, kollégái voltak, vagy csak egy városban élnek – nem akarta elhinni,  hogy ez a rengeteg szeretetteli köszöntés, gratuláció mind neki szól. A díjazottak többsége úgy fogalmaz, hogy neki ez egy életre szóló élmény. A díj szellemiségén túl a Richter olyan csodálatos külsőségeket is teremt, ami valóban segíti azt, hogy az ünnepeltek átélhessék, most ők itt a legeslegfontosabb emberek. Kelemen Edit doktornő például tavaly azt mondta, hogy ez az elismerés egy orvosnak olyan, mint színésznek az Oscar – ebben azt hiszem, minden benne van. De gondosan ügyelünk rá, hogy minden egyes Aranyanyu jelölt – vagyis tavaly az az ötszáz nő – is kaphasson egy elismerő oklevelet attól, aki őt jelölte, mert itt mégiscsak az a legfontosabb, hogy akikre rábízzuk az életünket meg a szeretteink életét – egészségügyi dolgozók, pedagógusok – érezzék, hogy mennyire sokra becsüljük őket, a munkájukat.

– A Richter támogatása mennyiben  köti meg, hogy milyen szakmák képviselőit díjazzátok? Eddig orvos, egészségügyi szakdolgozó és pedagógus kategória volt, ez változhat a jövőben?

A kezdetektől foglalkoztat minket, hogy mivel lehet bővíteni a kategóriákat: reméljük, hogy hamarosan a szociális szféra és a civil szféra képviselői közül is ajánlhat majd Aranyanyukat a nagyközönségHiszen például a gyermekjóléti intézményekben, családsegítőkben, anya – és gyermekotthonokban szintén számtalan nő dolgozik példás odaadással, elképesztően rossz körülmények között, és ugyanez jellemző sajnos a civil szférára is: túlnyomó számban ott is nők dolgoznak, a munkájuk társadalmilag életbevágó és mégis alig vannak megbecsülve. Remélem, hogy ez a két új kategória hamarosan bekerülhet az Aranyanyu Díj  repertoárjába.

– Az elmúlt két évben  73 ezer szavazatot adtak le a jelöltekre, ami jelentékeny szám. Van tehát egy tömeg, aki felfigyelt erre a lehetőségre, akartok esetleg velük vmit kezdeni a szavazáson túl? A közösségfejlesztésre ma nagy igény mutatkozik, Ti számoltok a jelölőkkel, a jelöltekkel és a díjazottakkal ebből a szempontból? 

A közösségfejlesztés alapcélja a kezdeményezésnek. Szociológiai tény, hogy a nők azért is boldogulnak nehezebben például szakmailag, mert sokan nélkülözik azt a barátokból – ismerősökből álló támogató hálót, netwörköt, ami létfontosságú akkor is, ha a gyereknek kell egy jó füll-orr- gégész, és akkor is, ha valaki jó állást keres. Célunk, hogy ennek a netwörknek a  létrehozásában támogassuk a nőket. Ezt szolgálja a negyedik éve működő Terézanyu Klubunk, ahol az idén kifejezetten az együttműködési készségeket tanulhatja 20 tagunk team coaching kurzus keretében, és tervezzük, hogy idővel a Klubokból is hálózatot alakítunk, mert nyilvánvaló, hogy erre nagyon nagy az igény. Az internet, a cybertér is remek hely arra, hogy a hozzánk pályázók, vagy a díjra jelöltek, hozzájuk hasonló gondolkodású nőket találjanak és úgy látom, megy is a barátkozás. Az Aranyanyu- díjazottaink között például konkrét együttműködések is indultak már.  Mi is feladatunknak tartjuk, hogy alkalmat és teret teremtsünk  számukra hogy találkozhassanak, beszélgethessenek személyesen is – ezért szeretnénk idővel megrendezni az országos Aranyanyu és Terézanyu találkozókat – hiszen ne felejtsük, ők mindannyian nagyon aktív véleményvezérek, a helyi közösségeikre nagy hatással lévő nők, akikkel akár világot is lehet váltani, ha nekigyürkőzünk egyszer a feladatnak.

De a legfontosabbnak azt érzem, hogy a pályázóink és a díjazottjaink által felvetett témákkal, problémákkal, azonosulási pontokat kínálunkNagyon sokan érezhetik úgy, amikor például a gyermekvállalásról szólt  a pályázatunk, hogy a nehézségeikkel, kínzó félelmeikkel, és persze az örömeikkel sincsenek egyedül. Sokan érzünk és gondolkodunk hasonlóan és ez a virtuális érzelmi és szellemi közösség is elég sokszor ahhoz, hogy az ember ne maradjon magára egy kritikus élethelyzetében és ne gondolja azt, hogy bizonyos dolgok csak vele történhetnek meg.

– Az évente meghirdetésre kerülő Terázanyu pályázatok és az Aranyanyu Díj ügye – immáron mindkettő külön kommunikációs felülettel, saját honlappal – azon túl, hogy mindkettő támogatója a Richter Gedeon Nyrt., hogyan kapcsolódik össze a fejedben és  mi a víziód a jövőjükről? 

Tisztában vagyok vele, hogy az attitűd – változtatás nagyon lassú folyamat, és sok generáción át történik a változás, de bízom benne, hogy most tesszük meg hozzá az első, legfontosabb lépéseket: a magyar nők valóban kivételesek – intelligensek, elképesztő teherbírással rendelkeznek, odaadóak – ám ennek a legritkábban vannak tudatában, ebből következően nem is tudnak kiállni magukért, sőt, nem csupán magukért, hanem a gyermekeikért sem.

Hiszek benne, hogy ezekkel a kezdeményezésekkel tükröt tudunk tartani nekik, amiben láthatják magukat olyan nagyszerűnek, amilyenek valójában, és akkor  előbb – utóbb de képesek lesznek magukat is úgy megbecsülni, ahogyan azt másoktól is megérdemlik.

– A tavalyi Aranyanyu gálán is többször elmondtad, és bizonyítottad is a zsűri társakkal, vendégekkel együtt, hogy szem nem marad szárazon ezeket a példamutatóan erős nőket és történeteiket megismerve. De a díjazás után mennyire maradsz hatásuk alatt,  hogyan élnek benned tovább a történetek?

Tíz évig riporterkedtem a Magyar Rádióban és azzal áltattam magamat, hogy sokat tudok arról, hogyan élnek ebben az országban az emberek. Amikor megjelent a Terézanyu és elkezdtek hozzám ömleni az olvasói – nőilevelek, rá kellett jönnöm, hogy nem tudok én fittyfenét sem arról, hogyan élnek, hogyan gondolkoznak a nők. Ez a rácsodálkozás azóta is tart, különösen mióta anya lettem, és elkezdtük évről évre meghirdetni a Terézanyu pályázatot és az Aranyanyu Díjat. Évente több száz nőt ismerek meg, és fedezem fel a női lét olyan oldalait, amelyek létéről egyszerűen nem tudtam, vagy nem foglalkoztatott soha. Nem tudtam például, hogy mennyire nehéz munkát végeznek az ápolónők, az óvoda pedagógusok, nem tudtam, hogy micsoda elszigeteltséget élhet meg az az anya, aki évekig otthon van a gyerekeivel, nem tudtam mennyire önbizalom – romboló ez a helyzet, nem tudtam, hány nő van mélységesen kiszolgáltatva a férjének  anyagilag, érzelmileg, és ebből mi következik, de amit végképp nem tudtam, az az, hogy ezekkel a nőkkel én össze vagyok kötve, osztozunk egymás sorsában.